Szövegíró, blogger! Minden témában tőlem neked!

A babaúszás előnyei Zalalövő Zala megye

A babaúszás előnyei

A babaúszás egyik előnye, hogy a a víz könnyű közegében a babát olyan mozgások elvégzésére is motiválhatjuk, amire kemény talajon még nem lenne képes. A bonyolultabb úszó mozdulatok elvégeztetésével gyorsabb fejlődésre bírjuk az agyat, hiszen fiatal csecsemőkorban az agy legfontosabb tanulási funkciója és teljesítménye a mozgás. Vizsgálatok bizonyítják, hogy az úszáson részt vevő babák hamarabb érik el ugyanazokat a fejlődési fokokat, mint a nem úszó kortársaik, ráadásul a fiatal korban elkezdett  mozgás hozzásegíti ahhoz is a babákat, hogy nő a különböző fertőzésekkel szembeni ellenállóképességük. Tanulmányok támasztják alá azt is, hogy a babaúszáson részt vevők kortársaiknál könnyebben létesítenek emberi kapcsolatokat.

Szintén pozitívumként említhető, hogy a babák sokkal hamarabb tanulnak meg úszni, ha elég korán kezdjük őket vízbe meríteni. Ennek oka, hogy a születést követő fél évben még létezik egy speciális reflex, az úgynevezett búvárreflex. Ez azt jelenti, ha a baba víz alá merül, lezárja orrát-száját, hogy a víz ne jusson be oda (ez egy ismerős és logikus reflex, hiszen pár héttel azelőtt az anyaméhben még pontosan ilyen körülmények között létezett a kicsi). Alapesetben a búvárreflex féléves korra eltűnik. Ha egy gyermeket ilyenkor víz alá nyomunk, félrenyel és köhög. Amennyiben viszont a babaúszást pár hónapos korban elkezdjük, a reflex készség szinten fennmarad. Az ilyen babák automatikusan visszatartják a lélegzetüket, nem félnek a víztől, így valóban gyorsabban fognak megtanulni úszni. A fent említett praktikus érvek mellett, a babaúszás hívei szerint a foglalkozás nemcsak a baba, hanem az azon részt vevő szülők számára is életre szóló élményt jelenthet.

Ellenérvek

Sok szakember gondolja úgy, hogy az említett mozgásfejlődési előny nem feltétlenül üdvözlendő. Ha a babát rávesszük egy gyorsabb tempójú fejlődésre, és hamarabb tanítjuk meg állni, járni, ülni, és úszni, még messze nem biztos, hogy felnőttkorára talpraesettebb lesz. Az sem egyértelműen előnyös, ha egy baba szárazföldön még csak átfordulni szeretne, viszont a vízben már sokkal előrébb jár, mivel a gyorsított ütemű fejlődés nem hagy elég időt számára, hogy az adott szinten lévő mozgásokat megfelelően begyakorolja. A fül-orr-gégészek többnyire nem tartoznak a babaúszás támogatói közé - nem véletlenül: ők találkoznak az uszodavíz által okozott különböző
fülbetegségekkel, hallójárat- és középfülgyulladással.

A medencékben más fertőző betegségeket is elkaphat a baba. Ezért is nagyon fontos a megfelelő higiénia betartása. Alapkövetelmény, hogy a babák vizét a foglalkozás után mások ne használják, a víz fertőtlenítve legyen, de ne túl sok klórral, mert ez fiatal csecsemőkorban veszélyes lehet (létezik speciális fertőtlenítőszer a babamedencék számára). A víz átlagos hőmérséklete optimálisan 30 °C körüli (ezen hőmérséklet alatt megfáznak a babák, 30°C felett a baktériumok indulnak túlzott szaporodásnak).

<-- Vissza a A babaúszás előnyei Zalalövő Zala megye blog oldalra!